PLÉBÁNOSI KÖSZÖNTŐ


Dicsértessék a Jézus Krisztus!
 
Szeretettel köszöntöm a Kedves Olvasót!

        2011. augusztus 1-i hatállyal Dr. Pápai Lajos megyéspüspök úr kinevezett a soproni Szent György Plébánia plébánosává. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy meghívott papjai sorába, akik között örömmel végezhetem szolgálatomat, melyet 2000. június 15-én a papszenteléssel ajándékba kaptam. Köszönöm Megyésfőpásztorom bizalmát, hogy kezein keresztül elnyerhettem a papság kegyelmét és kapuvári (2000-2001), büki (2001-2002), soproni városplébániai (2002-2003) segédlelkészi szolgálataim után kinevezett a soproni Szent Orsolya Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium püspöki biztosává és az ottani Orsolyita Templom igazgatójává (2003-2008), majd egyetemi lelkésszé Sopronban, egyben a Szent Pál Katolikus Egyetemi Szakkollégium igazgatójává és a „Legynagyobb Magyar” Széchenyi István falujának: Nagycenk plébánosává (2008- ). Jelenlegi kinevezésem a Szent György Plébániára az utóbbiak megtartásával szól. Lelkipásztori feladataim megnövekedésével Isten ajádékának tekintem újmisés kollégáimat, Kaposi Gábort, aki Egyházközségünk segédlelkésze lett és Vadász Zoltánt, aki az Szent Orsolya Iskola új püspöki biztosa és plébániánk lakója. Kívánom számukra, hogy boldog papi életük megnyerje Krisztusnak azokat, akik velük kapcsolatba kerülnek. Köszönöm Püspök Atyánk bizalmát és segítő atyai szeretetét!

        Kinevezésem kapcsán rádöbbentem, hogy az életben vannak szituációk egy-egy tipikus emberi viselkedésmód megnyilvánulására. Nem idegenként érkeztem a Szent György Plébániára, hiszen lakója vagyok a Káptalanháznak 2003 óta. Vannak, akiket látásból ismerhetek, hiszen volt tanítványaim hozzátartozói, egyes lelkiségi közösségek ismert tagjai, a Káptalanház tevékeny segítői és áldozatkész dolgozói... Megköszönöm, hogy elődeim munkáját segítették és kérem türelmes szeretetüket a plébánia új arculatának kialakulásához és eddigi értékes, vonzó légkörének megtartásához.

        Ehhez a szituációhoz egy történetet fűznék papi és plébániai közösségünk életének iránymutatására. A gondolatbeli városban élt egy kötéltáncos művész, aki a közönségnek lélekzetelállító darabokat adott elő. Egy napon néma csendet parancsolt a téren előadása, mert utolsó mutatványakét egy talicskát tolt át a hosszan kifeszített kötélen. Az emberek biztatták, de a tömegből némelyek érdeklődve és kétkedve fogadták eddig még ismeretlen játékát. Ő a magasból odakiáltott a tömegnek: „Gondolják, sikerül a talicskát visszatolnom oda, ahonnan elindultam?!” Mindenki tartós tapssal biztatta. Ő egy ideig csendben maradt és már szinte mindenki azt gondolta, oda a művész bátorsága. Hangosan biztatták barátai: „Továbbmenni!!!” Míg Ő az egyik kiabálóhoz odaszólt: „Ön ott lenn, tényleg megbízik képességemben?” –„Természetesen!”-hanzott a válasz. „Akkor jöjjön fel, és üljön a talicskába!” Erre a mondatra a biztató, kiabáló ember rögtön elnémult és senki nem tudta rávenni, hogy részese legyen a mutatványnak. Ő csak biztatni akart és biztatott is tovább, de nem állt készen arra, hogy saját maga kockáztasson egy ilyen kalandot. Hogy miért nem? Ő egy szenzációt akart átélni saját maga kockáztatása és odaadása nélkül. Ha mégis feltétel nélkül beszállt volna a talicskába, akkor kiszolgáltatta volna magát a művésznek. Ehhez hiányzott a bizalma és a bátorsága...

        Lelkipásztori szolgálatommal a Szent György Plébánián szeretnék odakiáltani a Dómtemplom imádkozóinak és templombajáróinak, az iskolásoknak, gimnazistáknak, középiskolásoknak, egyetemistáknak, jegyespároknak, fiatal felnőtteknek, családoknak, nyugdíjasoknak, időseknek, betegeknek és minden keresőnek: „Jöjj fel, és van helyed a <<talicskában>>!” Ezt a talicskát nem Henczel Szabolcs tolja a kötél egyik végétől a másikig. Ezt a kötelet a Mennyei Atya feszítette ki, melynek hosszát még nem ismerem, csak Ő tudja. A <<talicska>> vitele a Fiúistené, Jézus Krisztusé, aki csodáival nem szenzációt, hanem bizalmat ad és meghív: „Jöjj ide!”. A Szentlélek Úristen garantálja, hogy a kötél nem szakad el, hiszen Ő fonta egybe és Ő szerkesztette! És a talicska? Ez az Egyházközség, melynek vezetőjeként újmisés paptestvéreimmel együtt én lehetek a kerék melyen gördül a közösség. Imáinkkal és elfogadó, nyitott szívünkkel ügyelünk arra, hogy ez a talcskakerék ne rozsdásodjon be és gördülékenyen haladjon előre a kifeszített cél felé. Nem a talicska a fontos a történetben, hanem az, ami abba kerül... Kérem az Urat, hogy lelkipásztori szolgálatunk során sok érték kerüljön az Egyházközség életébe!

        Imádkozom a mai nap szentjéhez, Vianney Szent Jánoshoz, a plébánosok védőszentjéhez, kíséje védelme alatt lépteinket, hogy a katolikus hitet Sopron belvárosában a Dómtemplomi szolgálatunkon keresztül elmélyítse, hogy az Istent keresőkkel sok jót tegyünk, mert amikor egy ember jót cselekszik anélkül, hogy kényszerítve lenne rá, akkor Isten lepillant, elmosolyodik és azt mondja: „Ezért az egyetlen pillanatért érdemes volt megteremteni a világot!” ...megálmodni SOPRONT!
 

             ISTEN ÁLDÁSA KÍSÉRJE A JÓSZÁNDÉKÚ OLVASÓT!


2011. augusztus 4-én Vianney Szent János Mária áldozópap emléknapján