A Soproni Szent György Dómtemplom orgonája


Az országos orgonafelmérés - amelyet Baróti István, Enyedi Pál, Hajdók Judit és Solymosi Ferenc végzett - megerősítette, hogy hazánk messze legöregebb orgonája Sopronban, a Szent György Dómtemplomban található.
Amikor a hangszer megépült, a nagy Bach még meg sem született, és Magyarország nagy része még török megszállás alatt volt! Bizton állíthatjuk, hogy a Soproni Szent György Dómtemplom orgonája Magyarország legrégebbi templomi orgonája, és egyben Közép-Európában is az egyik legöregebb. A Gondviselésnek köszönhetően az orgona túlélte a történelem viharait: a nagy soproni tűzvészt (1676), amelyben a harangok megolvadtak, és a második világháborús bombázást is, ami a templom egy részét is romba döntötte (1944. december 6.)

Az orgonát minden bizonnyal Johannes (Hannes) Woeckerl bécsi mester építette 1633-ban. Sajnos az eredeti építési szerződés nem maradt fenn, de az orgonaépítő monogramja (H.W.) ma is megtalálható az orgonaszekrényen. Mindemellett a mester más munkáival (Bécsi Ferences templom orgonája 1642-ből) nagy a hasonlóság, valamint tény, hogy ebben az időben Woeckerl többször is javította Sopron város orgonáit (1638-ban és 1641-ben).
Kultúrtörténeti érdekesség, hogy a templom akkor az evangélikusoké volt, s az orgonát, a Bécsből Sopronba menekült európai hírű neves zeneszerző, Andreas Rauch szólaltatta meg. Rauch és a Woeckerl kapcsolatát jól bizonyítja az 1641. jan. 14-i keltezéssel fennmaradt nyugta, mely arról szól, hogy Rauch négy dukátot vesz fel Woeckerl nevében, mert az megjavította a város tulajdonát képező regált.

Az akkori egymanuálos és pedálos játszószekrényes orgonának eredetileg a középkori szárnyasoltárokéhoz hasonlóan becsukható, festett ajtai voltak, amelyeket a böjti időszakban behajtottak. Ilyenkor az orgona is halkabban szólt. Sajnos ezeknek a szárnyaknak mára nyoma veszett, de a szárnyakat rögzítő vaspántok ma is láthatóak a szekrényen. Az orgonaszekrény színei eredetileg fekete-arany volt. A korabarokk stílusú, áttört timpanonnal koronázott öt sípmezős szekrény homlokzatába a Principal 4' regiszter valamennyi sípját belekombinálták. Az orgona különlegessége az úgynevezett bassventilek alkalmazása. A hazánkban ritka, de a német nyelvterületen igen elterjedt megoldás szerint a manuálszélládában külön szelepeket építettek a pedál hangjai számára. A hangterjedelem a kornak megfelelően a manuálon C-c3-ig terjedt, rövid mélyoktávval, 45 hanggal. Ennél érdekesebb volt a pedál, ahol ugyancsak rövid mélyoktávot alkalmaztak, de az általánosan elterjedt C-a (18 hang) hangterjedelemmel szemben itt C-b-ig, 19 hangot építettek, csakúgy, mint a bécsi (Woeckerl - 1642), a klosterneuburgi (Freundt - 1642) és a schlägl-i (Butz - 1634) analóg hangszereken. Ezzel a speciális pedál-hangterjedelemmel a hangszer egyértelműn elhelyezhető egy jól behatárolható orgonatájon és korban.
1674-ben a jezsuiták kapták meg a templomot. Rövidesen hozzáfogtak a templom és az orgona átépítéséhez. Míg a hangszer külső megjelenése az újramárványozás miatt megváltozott, addig a belső szerkezet tekintetében ekkor még jelentős átalakítás nem történt. Valószínűleg az orgona fúvói ekkor kezdték meg viszontagságos vándorlásukat. Ekkor kerülhetett a hangszer homlokzatára az IHS monogram mellett az Esterházy család koronája is, melyből később – tévesen – arra következtettek, hogy az orgona az ő adományuk volt. (A katolikus Esterházyak aligha adományoztak volna orgonát az evangélikusoknak.) A mostani restaurálás során ezt, az 1753-ban készült márványfestést a feliratokkal együtt sikerült nagy biztonsággal feltárni, de tudjuk, hogy a most látható réteg alatt ott van az eredeti fekete-arany díszítőfestés is.
Jelentős változást hozott az orgona életében, amikor a 19. század elején különálló játszóasztalt kapott. Ebben az évszázadban festhették át a szekrény színét is zöldes-barna gránitszínűre.
Az első világháború során és az azt követő javítás idején nagy kár érte az orgonát. A háború folyamán ugyanis be kellett szolgáltatni a homlokzat ónsípjait (Principál 4’), amiből töltényeket készítettek, ahogy a rekvirált harangokból ágyút öntöttek.
A háború után, a 1920-as években Césár Gyula soproni orgonaépítő kapott megbízást az orgona megjavítására. Jellemző a századforduló zenei ízlésére, hogy öt eredeti barokk regiszter feláldozása árán, ezek helyére nagyrészt minden orgonahangszíntől idegen, divatos vonósregisztereket helyeztek, amelyeknek sípjai túlnyomórészt papírból készültek. 1943-ban ezeket szerencsére kivették, és ha nem is az eredeti állapotoknak és hangszíneknek megfelelően, de egészséges szellemben pótolták a hiányokat. Helytelenül jártak el viszont akkor, amikor 1930 körül a C, D, E billentyűkhöz tartozó sípokat E, FISZ és GISZ-re vágták le. 1948-ban a 3 régi ékfúvót új, modern fúvóval cserélték ki és a szélnyomást is megváltoztatták.
A huszadik század húszas éveiben a neves pécsi Angster orgonagyár „tűzrevalónak” minősítette, az akkorra már állagában bizonyára erősen megromlott hangszert. Ekkor a szegénység sietett az orgona segítségére, emiatt elmaradt a tervezett új, nagy orgona megépítése.
1957-ben jelentős átalakításon esett át az orgona, melynek során, a kor követelményeinek és a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, az első számú cél egy koncertezésre, elsősorban J. S. Bach műveinek megszólaltatására alkalmas hangszer létrehozása volt a régi orgona részeinek lehetőség szerinti legteljesebb épen hagyásával. A tervező Soproni József volt - későbbi kiváló zeneszerzőnk - a kivitelező pedig a Fővárosi Hangszerkészítő Vállalat Orgonaüzeme.
Az orgona ekkor új, kétmanuálos játszóasztalt, és egy 5 regiszteres szélládát kapott a második manuál számára. Teljesen új, 27 hangos pedálmű is készült 5 sípsorral, amelyből 4 regiszter csúszka- és 1 regiszter kúpládán kapott helyet, ez utóbbi pneumatikusan! A manuál hangterjedelmét C-f3-ig, 54 hangra bővítették. Az eredeti manuálszélláda alatt pótládát építettek be, melyen a kromatizált mélyoktáv, illetve a cis3-f3-ig terjedő szakasz sípjait helyezték el.
Az ekkori bővítésnek nagy érdeme az volt, hogy eredeti sípsorok ekkor már nem kerültek ki az orgonából. Az új sípsorok és egyéb szerkezeti elemek anyaga és kivitele viszont rendkívül gyenge volt. Ezt az akkori nehéz helyzettel magyarázhatjuk, hiszen köztudott, hogy az ötvenes évek Magyarországában a legelemibb alapanyagok beszerzése is szinte lehetetlen volt. Ezen az orgonán készült Lehotka Gábor bakelitlemeze.

Az 1957-es orgona diszpozíciója a következő volt:

I. manuál
(Főmű, a szélláda 1633-ból):
II. manuál
(Hátsómű, egy régi szélláda felhasználásával):
Pedálmű:
Fafuvola 8’ (1633) Pommer 8’ Subbass 16’ (részben 1633)
Födött 8’ (régi) Csövesfuvola 4’ Principálbass 8’
Salicional 8’ Sesquialtera 2 2/3’+1 3/5’ Flautabass 8’ (régi és újabb sípok)
Principál 4’ Fuvolaprincipál 2’ Oktáva 4’
Csúcsfuvola 4’ Cimbel 3sor 1’ Fagott 16’ (kúpládán!)
Oktáva 2’ Tremulant 3 normálkopula
Quint 1 1/3’    
Mixtur 3sor 1 1/3’ (1633)    

E hangszert a legutóbbi évekig használták, ezek után már komolyabb beavatkozás nem történt az orgonán. A 2000-es évekre azonban a hangszer szinte használhatatlanná vált.

Az orgona restaurálása 2003-2008 között zajlott, ami kiterjed a szekrény és a belső szerkezet teljes helyreállítására. A hagyományokhoz híven, ismét soproni cég dolgozhatott az orgonán (Szabó András és Szarka György), Hajdók Judit orgonaművész-szakértővel együtt, akik a még fellelhető analóg hangszerek tanulmányozása után láttak neki a restaurálásnak. Konzerválták az eredeti alkatrészeket, sípokat, a hiányzókat kipótolták az eredetivel megegyező anyag- és építési mód szerint. A síppótlások, a klaviatúrák, a fúvó, a működtető mechanikus szerkezet, valamennyi csap és kötőelem a barokk korban szokásos megoldással készült. Az orgonaszekrény restaurálását szakrestaurátor-művészek végezték (ifj. Bíró László, Jeney Zoltán és Szalay György). A munkálatok során konzerválták az orgonaszekrényt és feltárták a jezsuita időkből származó márványfestést és feliratokat. Szükség szerint pótolták a rovarkárosodott szekrényelemeket és a letört faragványokat.
A restaurálás során feltárt nagyon szép munka az egyetlen, eredetinek tekinthető manuál fasípsor (Fafuvola 8’), aminek anyaga a nagyoktávban fenyő, a kisoktávtól viszont kiváló minőségű, teljesen egészséges tölgyfa. Sajnos valamennyi fasíp száját erősen felvágták, amikor a hangszert nagyobb szélnyomásról átintonálták. Hasonló kivitelben készült, s vele egykorúnak tekinthető, a pedál (Subbass 16’) regisztere. Különlegessége még ezeknek a fasípoknak, hogy egykor középkori kézirattöredékek felhasználásával is megragasztották őket.
Igen elgyötört állapotban volt a Mixtura regiszter, ami az egyetlen megmaradt eredeti fémsípsor. A sípsor anyagának elemezésekor igen gyenge (puha) ötvözetet kaptak. Külön értéke e változatnak, hogy más regiszterek sípjait is tartalmazza, így az egykori Quint hangjait, és egy darab homlokzati sípot is!
A feltárás során többek között kiderült, hogy az újabbnak vélt velatúratáblák eredetiek, s bár átépítették őket, az eredeti kiosztás tökéletesen rekonstruálható volt róluk, ahogy a klaviatúrák mérete is.
Az orgona fúvói kalandos vándorlásuk során a kórus különböző pontjaira kerültek. A feltáráskor kiderült, hogy a legutóbbi, használt anyagokból összerótt, úszófúvó merítője minden bizonnyal egyike az eredeti ékfúvóknak.

Összefoglalva, eredetinek tekintjük az orgona következő elemeit:
•    a míves orgonaszekrényt a díszítésekkel
•    a később átépített velatúratáblákat
•    a játszó- és regisztertraktúra bizonyos elemeit
•    a manuálszélládát, a csúszkákkal és a síptőkékkel
•    egy fasípsort a manuálon (Fafuvola 8’)
•    a Mixtura sípjainak nagy részét
•    egy fasípsort a pedálon (Subbass 16’)
•    egy darab ékfúvót, amely legutóbb az úszófúvó merítőjeként szolgált

A plébánia vezetése ekkor - a műemlékvédelmi előírások miatt - az eredeti állapot helyreállítása mellett döntött, amely nem feltétlenül egyezik meg azon szempontokkal, melyek a zenei megfontolások alapján adódnának, ti. hogy a legutóbbi - '50-es évekbeli - konstrukció felújítása, restaurálása a kezelhetőség, a liturgia kiszolgálás, regisztersor sokszínűsége és az eljátszható művek skálájának szempontjából is sokkal indokoltabb lett volna.

Az elvégzett munka során, levéltári kutatómunkát és a szakértővel történt egyeztetést követően, a meglévő, eredeti alkatrészeket restaurálták és rekonstruálták a hiányzókat, a még fellelhető analóg hangszerek alapos tanulmányozása után.
Amíg az orgonaszekrény külső megjelenésében az 1753-as állapotokat, addig a játszóberendezés, a belső szerkezet és az orgonahang az 1633-as hangszert tükrözi.

A Szent György Dómtemplom orgonájának diszpozíciója:
Manuál (C-c3, 45 hang, rövid mélyoktáv):

Pedál (C-bo, 19 hang, rövid mélyoktáv):
Flötten Subpas
Copln Pußauner
Copln biß c# Bassventil
Prinzipaloctau  
Spüzflöten von octau  
Spüzflöten von octau vom d'  
Superoctau  
Superoctau vom d'  
Quint  
Mixturmint 3 Pfeiffen  
Dermulant  

A orgona módosított középhangos hangolású (Modifiziert mitteltönig), hangja a normál magasságnál félhanggal magasabb ("Corhöh"). Az egymanuálos, pedálos orgonának összesen 469 darab sípja van, ebből 109 fasíp.

A restaurálás után a hangszer nem alkalmas a jelenleg általános zenei gyakorlatnak megfelelően különféle korok orgonazenéjének megszólaltatására illetve a liturgia maradéktalan kiszolgálására, viszont hazánkban egyedülálló módon a korai barokk és az azt megelőző régi zenék hiteles interpretálására kiválóan megfelel!

Orgonánk megszólaltatásához alázatra van szükség! Erre figyelmeztet a homlokzat alá festett felirat:

Nem a hang
Hanem az imádság
Nem a zenei húrok
Hanem a szív
Nem a kiáltás
hanem a szeretet
énekel
Istennek!

Felhasznált irodalom:
Bárdos Kornél: Sopron Zenéje a 16-18. században, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984. 34-86.
Dr. Kormos Gyula: Sopron és környéke evangélikusainak orgonái, in: Magyar Egyházzene VIII (2000/2001), 76-79.
Dr. Kormos Gyula: A Szent György-templom korabarokk orgonájának összehasonlítása korabeli hangszerekkel, Soproni Szemle, 2004/1. szám, 70-84.
Soproni (Schwarz) József: A Szent György Dómtemplom barokk orgonája, Soproni Szemle, 1956/4. szám, 350-354.
Szabó András: A Soproni Szent György Dómtemplom orgonája, prospektus, Sopron, 2008.