Idegen földön című előadás a Szent György templomban


Április 26-án, vasárnap 18 órától a szombathelyi Karmel együttes adja elő Király Péter – Varga Dénes: Idegen földön című könnyűzenei oratóriumát a Szent György templomban. Az Idegen földön hosszú évek alatt formálódott, s most úgy érezzük, a Karmel átdolgozásában és előadásában végre célba ért.

tovább

Eredeti alcíme szerint „Oratórium a ma keresztényeinek”, de szeretettel ajánljuk minden jóakaratú embertársunknak, akik az Utat keresik. Márfi Gyula veszprémi érsek urat idézve: „Az Idegen földön még nem azonos a szférák zenéjével vagy azzal az énekkel, amelyet az üdvözültek énekelnek a Bárány trónja előtt (vö. Jel 14, 1-2), mégis olyan zene, amely a földöntúlinak előíze lehet és előkészíthet minket a mennyei muzsika befogadására….” Az ezúttal Sopronban is elhangzó előadáson egy olyan vetített képekkel színesített mű gondolataival gazdagodhatnak a kedves testvérek, melynek „…mind a szövege, mind a zenéje igényes és szép. Méltó ahhoz a Bibliához, amelyből bőségesen merít.”

MellékletMéret
Idegen földön.mp32.43 MB
Mert győzelemre lettünk.mp31.84 MB