Napi evangélium:

2012. február. 5

Abban az időben Jézus kijött a zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda. Hajnalban Jézus nagyon korán kelt. Kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utánamentek. Mikor megtalálták, azt mondták neki: „Téged keres mindenki!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen ezért jöttem.” És ment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket.
Mk 1,29-39

Elmélkedés:

Nem mellékes feladat Jézus nyilvános működésének meghatározó eleme volt a betegek gyógyítása, s e csodák eredménye több irányban mutatkozott meg. A beteg testi gyógyulásához számos esetben párosult lelki gyógyulása is, azaz bűneinek megbocsátása. Emellett a csodák többször eredményezték a gyógyult, illetve környezete számára a hit születését. Továbbá a csodás gyógyítások bizonyították Jézus istenségét és egyértelműen jelezték az isteni irgalmasság jelenlétét a világban. Jézus számára bizonyára fontos volt az emberekkel való kapcsolattartásban, akik hamar észrevették különleges képességét és éltek a lehetőséggel, hogy betegeik számára gyógyulást kérjenek. Ezt az emberi hozzáállást, valamint a jézusi könyörületet szépen mutatja be a mai vasárnap evangéliuma. Az Úr meggyógyítja Péter apostol anyósát, majd pedig számos más beteget, akiket hozzá visznek a gyógyulás reményében. Másnap újabb betegeket hoznak, „mindenki Jézust keresi”, de váratlanul fordul a helyzet, Jézus nem gyógyít meg több embert, hanem az evangélium hirdetésére hivatkozva tovább megy más helyekre. Egyesek elcsodálkoznak Jézus magatartásán, mert talán fontosabbnak tartják a gyógyítást a tanításnál. Mások megértéssel elfogadják, hogy Jézus a tanítást és az arra való imádságos felkészülést előtérbe helyezi. Mindenesetre elgondolkoztat bennünk a helyzet, főként azért, mert az Egyháznak is egyaránt küldetése a betegek szolgálata és az igehirdetés. Melyik a fontosabb? –kérdezhetnénk, de véleményem szerint nem érdemes e kettőt egymással szembe állítani vagy rangsorolni, hiszen mindkettő az Egyház küldetéséhez tartozik. Amikor a mai elmélkedésben néhány szempontot szeretnék adni az igehirdetéshez és az evangelizációhoz, akkor ezt szintén nem ragsorolási szándékkal teszem, hanem azért, mert XVI. Benedek pápa hatására az utóbbi időkben egyre nagyobb hangsúlyt és világszerte egyre nagyobb lendületet kap az Új Evangelizáció, (amelynek következtében például a mi egyházmegyénkben idén az Új Evangelizáció évét tartjuk)

Imádság:

Mindenható Istenünk, te azt akarod, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. Tekints a sok aratnivalóra, mindazokra, akik szomjazzák az evangélium igaz tanítását és küldj munká­sokat, hogy mindenkihez eljusson Jézus Krisztus örömhíre! Táplálj minket, Urunk, Igéddel és Testeddel! Gyűjtsön össze és formáljon minket egy közösséggé az igazság tanítása és támogasson bennünket a szentségek ereje, hogy előbbre jussunk az üdvösség és a szeretet útján! Segíts minket, hogy Krisztus evangéliumához méltóan éljünk!

forrás: http://evangelium.katolikus.hu/